A mikrohullámú sorompók napjainkban viszonylag elterjedten alkalmazott nagy hatótávolságú kerületvédelmi eszközök közé tartoznak. Nagy kiterjedésű, hosszú, egyenes szakaszokkal határolt objektumok kerületvédelmére ideális, ugyanis közepesen nagy hatótávval rendelkeznek, ennek köszönhetően kis eszközmennyiségre, rövidebb telepítési időre van szükség. Nézzük akkor a fogalmakat, a tervezés és telepítés kérdéseit.

20160912_mikrohullamu1A mikrohullámú sorompó működésének alapja nagyon hasonló az infrasorompó működéséhez, azonban az infravörös sugár helyett mikrohullámú jelet bocsájt ki az adó, a vevő pedig ennek a jelnek a vételéből és analizálásából képes megállapítani az érzékelési tartományban történő esetleges mozgást.

Kezdetben magas áruk miatt elsősorban a kiemelt kockázatú (börtönök, erőművek, repterek) és katonai objektumok védelmére telepítették, de manapság már a civil szektorban (napelem parkok, logisztikai központok, családi házak) is előszeretettel alkalmazzák az infra-sorompókkal szembeni előnyei és kiemelkedő megbízhatósága miatt.

Előnyei

Közömbös az Időjárási körülményekkel szemben

A mikrohullámú sorompó legnagyobb előnye, hogy nem érzékeny az időjárási körülmények változásaira, így a ködre, esőre, havazásra, a hőmérséklet-változásra, a közvetlen napsugárzásra vagy a légmozgásra. Működésére sokkal kevésbé hatnak az időjárási viszonyok, mint az infrasorompóra, ennek köszönhetően a mikrohullám képes elérni a vevőt a zavaró hatások ellenére is. 

Mikrohullámú sorompók – tervezési telepítési alapok www.umirs.eu

Működés bármilyen időjárási körülmény között

Nagy hatótávolság

Infra-sorompókat nem kimondottan ajánlatos 100 m fölötti távolságon alkalmazni, ezzel szemben a mikrohullámú érzékelők nagy hatótávolsággal rendelkeznek, mely akár a 400-500 m-t is elérheti, bár ehhez szinte tökéletesen sík területre van szükség, mely ritkán áll elő, ezért a gyakorlatban a 200-300 m-es típusok a gyakrabban alkalmazottak.

Térbeli kiterjedés

Mikrohullámú sorompók – tervezési telepítési alapok www.southwestmicrowave.com

Térbeli kiterjedésű zóna

Az infra-sorompók vonali vagy síkbeli kiterjedésével szemben a mikrohullámú sorompók detektálási zónája térbeli kiterjedésű (szivarforma), melynek érzékelési határai nehezen behatárolhatóak, ez sokkal nehezebbé teszi a kijátszhatóságot. Emellett az infra-sorompók működési állapota nagyon könnyen ellenőrizhető, ehhez elég egy mobiltelefon kamerája. A mikrohullámú érzékelők esetében nincsenek ilyen látható „nyomok”.

Megbízható működés

A mikrohullámú érzékelők működése az optikai szenzorokkal ellentétben valós mozgásérzékelésen alapul, mely sokkal megbízhatóbbá teszi. A  mikrohullámú sugárzást legnagyobb mértékben a fém- és víztartalmú anyagok verik vissza, utóbbira pedig jó példa az emberi test. Megfelelő telepítés és beállítás mellett a sorompó képes érzékelni mind a sétáló, futó vagy kúszó személyt, ellenben nem okoz téves riasztást a kisebb állatok, madarak vagy hulló falevelek mozgása.

Hátrányai

Nagy területigény

Az eszköz egyik nagy előnye egyben hátránya is, ez pedig a térbeli kiterjedésből fakadó jelentős területigény. Hatótávolság és működési frekvencia függvényében a detektálási zóna szélessége 1 métertől akár 7-8 méterig is terjedhet, de javasolt ennek a dupláját (ún. tiszta zóna) szabadon hagyni. Ez sok helyen nem áll rendelkezésre.
Ebben az úgynevezett tiszta zónában nem lehet semmilyen nagyobb belógó tárgy, objektum, pl.: fém kerítés, oszlop, épület, fa, bokor, ugyanis ezek téves riasztásokat okozhatnak, de ügyelni kell a sűrű fű vagy hó magasságára is ezért a karbantartás kiemelt szerepet tölt be a megbízható működés fenntartásában.

Mikrohullámú sorompók – tervezési telepítési alapok www.umirs.eu

A mikrohullámú sorompók telepítése sík és széles területet igényel

Sík területet igényel

A mikrohullámú sorompók ideális működéséhez szinte teljesen sík területre van szükség. A maximális megengedett egyenetlenségek magassága 25-30 cm lehet, ennél nagyobb egyenetlenségek esetén mindenképpen tereprendezésre van szükség, mely jelentős többletköltség lehet.
A detektálási zónába lévő aljnövényzet vagy hó hasonló problémát jelenhet a működésre, ennek maximális magassága nem érheti el a 30-40cm-t, ezért a terület rendszeres karbantartása elengedhetetlen.

Holt zónák

A detektálási zónájának formájából adódik, hogy a sorompópár adó és vevő egységének közvetlen közelében (3-5m), az úgynevezett holt zónában a detektálási zóna még nem nyílik ki annyira, hogy elérje a földet, így ott nem érzékeli az átkúszást. Természetesen átfedéses telepítéssel ezek a problémák kiküszöbölhetőek.

Mikrohullámú sorompók – tervezési telepítési alapok www.umirs.eu

Érzékelési zóna főbb paraméterei

Egyéb zavaró tényezők

A mikrohullámú jeleket útjuk során az adótól a vevő egységig sok minden zavarhatja. Ilyenek például a nagyfeszültségű távvezetékek, párhuzamosan futó nagy fém tárgyak (kerítés, csővezeték), vízfelületek, nagy tömegű járművek vagy egy másik azonos frekvencián működő sorompó, ezért a gyártó által meghatározott utasítások betartása fontos.

Tervezéssel, telepítéssel kapcsolatos kritériumok, gyakori hibák
Mikrohullámú sorompók – tervezési telepítési alapok www.umirs.eu

Területi adottságok

Az első és legfontosabb lépés a védendő objektum kerületvédelmi célokra felhasználható területének feltérképezése.
Rendelkezésre áll-e a gyártó által megjelöl szükséges minimális szélességű terület?
A legtöbb probléma abból adódik, hogy a telepítők nem veszik figyelembe a gyártók által előírt minimális tiszta terület szélességet és olyan helyekre telepítik az eszközöket, ahova nem lenne szabad. Fák, bokrok, oszlopok lógnak bele a detektálási sávba, túl közel telepítik kerítéshez, vasúthoz, stb. Ez téves riasztásokat vagy detektálás hiányát okozhatja, mely végfelhasználói elégedetlenséget és az adott termék vagy technológia téves leminősítését eredményezi.
Egyes típusok detektálási zónaszélessége között jelentős különbségek vannak, ezért érdemes a területadottságaihoz leginkább passzoló eszközt választani – ha keskeny területtel rendelkezünk, akkor csak 24 GHz-es eszköz jöhet szóba, ha nagy tiszta területtel rendelkezünk, akkor lehet alkalmazni 10 GHz-es eszközöket is. ( A működési frekvencia fizikai jellemzőiből adódóan a 24 GHz-en működő eszközök detektálási zónaszélessége akár fele akkora is lehet, mint a 10 GHz-en működőké.)

Kellően sík területtel rendelkezünk-e?

Megbízható működés érdekében biztosítani kell a sík, nagyobb egyenetlenségektől mentes területet. A szintkülönbség vonatkozásában ennek maximális mértéke típustól függően ~25-30cm. Ennél nagyobb szintkülönbségek esetén nem lehet észlelni az átkúszást ezeken a pontokon. Jelentősebb szintkülönbségek esetén az eszközök nagyobb magasságba történő telepítése segíthet, ez azonban kompromisszumok megkötésével jár, hiszen ez esetben az eszköz ugyan működni és detektálni fog abban a magasságban, de a kúszó behatolót nem fogja érzékelni.

Eszköztelepítési és beállítási hibák

Szükséges átfedés biztosítása

A technológiából adódó holt zónák kiküszöbölésére és a „rések” megszüntetésére átfedéses telepítést kell alkalmazni mind az egymást keresztező, mind a párhuzamosan telepített eszközök esetében.
Ennek hiánya lehetőséget biztosít az észrevétlen behatolásra. Egymást keresztező eszközöknél, például sarkoknál kb. 3-5m-es átfedést, párhuzamosan telepített eszközöknél pedig ennek dupláját érdemes biztosítani.

Mikrohullámú sorompók – tervezési telepítési alapok www.umirs.eu

Átfedések alkalmazása

Adó-vevő párok elhelyezése

Az adó és vevő egységek megfelelő pozicionálása, elhelyezése erőteljes hatással van az eszközök működésére. Az egymás mellé tervezett eszközök esetében – ahogy a fenti ábrán is látható – mindig két azonos funkciójú (adó vagy vevő) egységet kell elhelyezni, különben az adók ”elvakíthatják” a szomszédos vagy velük szemben lévő vevő egységet. Ez téves riasztásokat vagy detektálás hiányát okozhatja.

Megfelelő csatornakonfigurálás elvégzése

Az egy területen belül alkalmazott mikrohullám sorompók esetében mindig arra kell törekedni, hogy az egymás közvetlen közelében elhelyezett eszközpárok mindenképpen más-más frekvenciára legyenek beállítva, különben az esetlegesen visszaverődő vagy továbbhaladó mikrohullámú jelek olyan vevő egység érzékelhetnek, melyeknek nem lenne szabad, ez pedig ismételten téves riasztásokat vagy detektálás hiányát okozhatja.

Összefoglaló

A mikrohullámú sorompók telepítése és alkalmazása szakértelmet és tervezést igényel, ahogy ez igaz minden kültéren alkalmazott eszközre, ellenben a jól megválasztott helyszín, eszköz és beállítások esetén a letelepített berendezések éveken keresztül tudnak nagyon alacsony téves riasztási aránnyal üzemelni, sok fejfájástól megspórolni mind a megrendelőt, mind a telepítőt.

Vélemény, hozzászólás?